Töltés...

Többen adtak már plazmát a szegedi Plazma Pontokon azok közül, akik meggyógyultak a koronavírus-fertőzésből. Az ő plazmájukból gyógyszergyári körülmények között állítanak elő olyan készítményt, amelyet a koronavírus-fertőzött betegek gyógyítására alkalmaznak.


– Jóllehet, a járvány már lecsengőben van, mégis nagy szükség mutatkozik azokra, akik a koronavírus-fertőzésből meggyógyulva hozzájárulhatnak más betegek felépüléséhez. Többen közülük már adtak is plazmát a szegedi Plazma Pontokon. Az ő plazmájukból olyan, hosszú ideig – két-három évig – felhasználható gyógyszer készül, amely akár később is életeket menthet – mondta Gyimesi Hilda, a Plazmaszolgálat Kft. orvosszakmai vezetője. Hozzátette, az ország különböző egészségügyi intézményeiben több koronavírusos betegen alkalmazták ezt a terápiát, ők már jól vannak, lekerültek a lélegeztetőgépről, a kezelésüket meggyorsítja és pozitívan befolyásolja az, ha a fertőzésből meggyógyult emberek plazmáját kapják.

A gyógyítás számos területén használják a plazmából készült gyógyszereket.

 


Önként jelentkeztek


Donornak azokat várják, akik átestek koronavírus-fertőzésen. Az általános tapasztalat az, hogy akik meggyógyultak, önszántukból keresték fel a Plazma Pontot, hogy segíthessenek azokon, akik jelenleg még küzdenek a fertőzéssel. Gyimesi Hilda azt is hozzátette, hogy továbbra is fogadják azokat, akik elkapták a vírust, de már meggyógyultak, ugyanis ezután kezdődik meg a plazmából előállított hosszú lejáratú plazmakészítmények gyártása, amelyek a későbbiek során akár életet is menthetnek.

Speciális eljárással készül az ellenanyag
– A koronavírusos beteg im­munrendszere ellenanyagot, úgynevezett antitestet termel, ezáltal tudja legyőzni a betegséget. A gyógyult és már egészséges emberek plazmájából egy speciális eljárással kész ellenanyag nyerhető ki. Ez a súlyos állapotban lévő, legyengült immunrendszerű betegek számára nagy segítség, hiszen készen kapják azt az ellenanyagot, ami elpusztítja szervezetükben a vírust – részletezte Gyimesi Hilda.

 

Más területen is alkalmazzák


Az orvosszakmai vezető hangsúlyozta, fontos, hogy azok plazmájára is nagy szükség van, akik teljesen egészségesek, és nem estek át korábban a fertőzésen. A plazma ugyanis olyan gyógyszerek kiindulási alapanyaga, amelyek laboratóriumi körülmények között nem állíthatók elő. A gyógyítás számos területén használják ezeket a gyógyszereket. A súlyos, veleszületett vérzékenységben szenvedőknek például hetente több alkalommal van szükségük plazmakészítményekre. Az immunhiányos betegeknek szintén létszükséglet, hogy hozzájussanak ezekhez a gyógyszerekhez. A plazmakészítményeket gyakran alkalmazzák a gyermekgyógyászatban, az intenzív osztályokon és a daganatos, valamint autoimmun betegségek kezelése során is.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!